• teendők

    Decemberi teendők

    Helló december, helló jól megérdemelt pihenés. A december számunkra már csak a figyelés időszaka. Nézni és várni, ahogy a kert álomba merül. Az állatvilág egy része alszik, a másik pedig a segítségünkre szorul. Nincs annál szebb látvány, mint amikor reggelente a cinegék, a rozsdafarkúak, a verebek, a feketerigók és számtalan madárfaj lakmároznak a finom magokból. Számukra most nincs más lehetőség, csak az etetők tartalma. Cserébe tavasztól őszig ők segítenek nekünk a kertben. A magok mellé minden reggel vigyünk friss vizet, vagy ha van tavunk, ne hagyjuk hogy be fagyjon. A veteményes ilyenkor sem ürül ki teljesen, ugyanis a télálló káposztafélék, póréhagyma folyamatosan jelen vannak, melyekből frissen tudunk betakarítani a főzésekhez.…

  • teendők

    Novemberi teendők

    November a pihenés hónapja. Persze csak a kertnek, nekünk kertészeknek, még rengeteg dolgunk van. A fagyok beállta előtt el kell rakni minden olyan tárgyat, növényt melyek a tél folyamán kárt szenvedhetnek. Így elrakjuk a kinti bútorokat fedett helyre, elzárjuk a kerti csapokat, öntözőrendszereket. Most már bevisszük a leandereket is fagymentes helyre. Az avar nagyon jó takaró is. Így azokat a növényeket, melyeket nem ásunk fel, viszont nem bírják a fagyott talajt, takarjuk be jó vastagon az avarral. A kint telelő banánfákat érdemes szalmával és zsákokkal körbetekerni. Gondoljunk a madarakra is, töltsük fel az etetőket magokkal. Ha van haszonállat a háznál, téliesítsük az ő óljukat is. A szalma kiváló nedvszívó képességű,…

  • teendők

    Októberi teendők

    Október az utolsó lépések hónapja. A kerti munkálatok a végéhez közelednek, lassan minden növény téli álomba merül. Előtte azonban még megmutatják pompás színkavalkádjaikat – pirosat, barnát, sárgát, rozsdabarna, zöldet. Vannak még olyan növények, melyek még nem szenvedtek kárt az első fagyok után, azokból még októberben is tudunk szüretelni. A betakarítás októberben a végéhez közeledik, de a kertésznek még van egy két szava a kerthez. Helyezzük álomba a veteményest, talaját töltsük fel tápanyaggal, hogy áprilisban már egy kész talajjal kezdhessünk. A komposztot forgassuk át, hogy levegő és nedvesség kerüljön a közepébe is, a gyorsabb rodhatás érdekében. Ha lehetőségünk van érett marhatrágyát is forgassunk közé. A növények jövőre meghálálják. Egyes dísznövények, kultúrnövények…

  • teendők

    Szeptemberi teendők

    A szeptember a betakarítás hónapja. Ez a hónap az, amikor a kertész is felkészül a télre. A kert már felkészült, most mi jövünk. A téli raktárba már lekerült a hagyma, a burgonya, a sárgarépa, a petrezselyem, a cékla, a téli retek és a torma is. Az alma, a szilva nagyon jó őszi gyümölcsök, de ha szeretnénk télen is fogyasztani, akkor az aszalást javasoljuk. Az aszalással nagyok koncentrátumban megmaradnak a vitaminok, jobban kijönnek az ízek, és nem utolsósorban kisebb helyen is tudjuk tárolni hosszú ideig. A sárgabarackot, az őszibarackot mi lekvárként vagy befőttként szoktuk elrakni a téli napokra. Az uborka ecetes vagy kovászos formában kerül a kamra polcaira. A szeptember számunkra…

  • teendők

    Augusztusi teendők

    Ha július a pihenés hónapja volt, akkor az augusztus a nagy hajtások hónapja. Augusztusban beérnek a gyümölcsfák (szilva, őszibarack, alma, körte), csemegeszőlők, paprikák, paradicsomok, cukkinik, tökfélék, káposztafélék, hagymafélék, cékla, kukorica – kertünk valamennyi növénye. Aki szamócát akar telepíteni a kertjébe, az most tegye, mivel a palántáknak a fagy beállta előtt meg kell erősödniük. A szamóca ágyását gondosan elő kell készíteni: gyomtalanítsuk, trágyázzuk, káli és foszfát tartalmú műtrágyával javítsuk, ássuk fel, hogy puha legyen a talaj. A szamóca töveket gondosan készítjük elő: az alsó leveleket vágjuk vissza, valamint az inda maradványait távolítsuk el. Majd egy alapos beöntözés után végeztünk is. Ha jól végeztük dolgunkat, jövőre ezek a palánták már hozzák a…