Áprilisi teendők
Az április a kertben olyan, mint egy színésznek átvenni az Oscar díjat.
A várakozás izgalmakkal teli, hiszen minden növény ilyenkor ébredezik, kezdi kibontogatni szirmait, szeretettel várja bogár és rovar vendégeit. A természet ilyenkor óriási harmóniába kerül nemcsak egymással, hanem az emberekkel is.
Ha szétnézünk, látjuk a természet minden olyan színét, amit a tél folyamán rejtegettek. Nagy öröm nekünk kertészeknek, hogy láthatjuk előző évi és már az idei év munkáját is.
Április elején elkezdhetjük a veteményest kialakítani.
Hozzuk létre a paradicsomoknak, paprikának, uborkáknak, káposztáknak, tökféléknek az ágyásokat. A hó közepe vége felé (időjárástól függően) elkezdhetjük kiültetni a palántákat és elvethetjük a magokat. Ha a tavalyi év végén nem tudtak trágyázni, semmi gond. A palántákat és a magokat trágyával dúsított fészekbe ültethetik. Egyszerre csak keveset, hogy a gyenge palántákban, magokban ne tegyen kárt, ne égesse meg őket.
A leandereket már akár március vége felé, ha az idő is úgy alakul, de legkésőbb április elején vigyük ki, ültessük ki. Ha esetleg még jönne fagy, az már nem árt nekik, mivel a -7, -8 fokig bírják fagyás nélkül. Nálunk minden évben a kertbe, szabadföldbe vannak kiültetve, ezért felszedés után a tél folyamán igény szerint öntözzük.
Áprilisban már a muskátlik is előkerülhetnek, ha tavalyról sikerült megmenekíteni a fagy elől, vágjuk le az elszáradt, penészes, elsárgult ágakat, leveleket, ültessük át friss, tápanyagban gazdag virágföldbe. Ha úgy érezzük, ne rakjuk még ki az ablakba, de napközben, ha tudjuk, napos helyen tároljuk. Akár már most, de évközben mindenképpen igény szerint tápoldatozzuk (függ a virágföld és a tápoldat minőségétől) – a növény jelezni fogja, hogy szüksége van tápanyagra.
Már most beszerezhetjük az egynyári növényeket, de ugyanúgy mint a muskátlikat, fokozottan védjük az áprilisi fagytól. Kiültethetjük a dáliákat, kardvirágokat, gumós növényeinket.
Április elején a hálás, bőven termő burgonyát is elvetjük. Helyét, ha az előző évben és/vagy februárban jó minőségű trágyával megszórtuk, biztosak lehetünk a jó termésben. A boltok sok fajta burgonyát árulnak, válasszuk ki a számunkra legszimpatikusabb és legfinomabbat. A burgonya egyik nagyon jó tulajdonsága, hogy bármilyen talajon megterem, de a legjobb termést a laza, mélyrétegű, enyhén savanyú, káliumban gazdag földben hozza.
A padlizsán palánták igen érzékenyek, ezért már csak a talajmenti fagyok után ültessük ki napos helyre.
Szánjon egy-két napot a pihenésre is április végén, hiszen a május sokkal több munkás napot kíván a kertben.
Kertre fel!
Üdv, Brigi
u.i.: Képek, szövegek lophatóak, csak LINKELJ!
Egy hozzászólás
Visszajelzés: